Túlvállalni? Soha!

Speedzone

Szerencsére egyre elterjedtebbek az autós találkozók. Ezzel nincs semmi baj, hiszen kimondottan tartalmas délutáni program lehet egy Mustang összeröffenés, vagy egy Opel találkozó, ahol a tulajdonosok megoszthatják egymással a tapasztalataikat, a nézelődők pedig közel kerülhetnek a látványos vasakhoz.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezen eseményeken, amennyiben nem egy versenypályán vannak megtartva, a közlekedési szabályok betartása maximálisan kötelező. Miért? Mert a sok száz tagból álló ménes igen hamar szétszalad, ha nem túl tapasztalt a pilóta. És bizony az esetek döntő többségében csak a pénz van meg a sportkocsira, a tudás viszont nem megvásárolható.

Gyakorlatilag hetente jönnek is a videók a balesetekről, melyek érdekes módon általában a helyszín elhagyásakor következnek be. Ennek a legfőbb oka, hogy a résztvevők meg akarják mutatni, hogy mit tud az autó, ha már órák óta fényezték magukat és a paripájukat a tömeg előtt. Burnout vagy drift? Kisujjból kiirázom öreg! Vagy nem!

Az, hogy az autós játékban keresztbe tetted a Ferrarit a nézelődők előtt és sértetlenül haladtál tovább, még nem jelenti azt, hogy élesben is ura leszel a helyzetnek. Minél több az önbizalom, annál nagyobb az esélye a hibának. Hibázni pedig könnyebb, mint hibátlanul megoldani a feladatot.

A versenypályán, vagy egy lezárt parkolóban ezzel nincs probléma. A határokat pontosan ilyen helyen kell megtapasztalni. A találkozóról elhajtva viszont ott vannak az út szélén az autók, póznák és az emberek. Főleg az utóbbi a lényeg! Megéri a burnout, ha közben valakit megnyomorítasz? Megéri a drift, ha elkaszálod vele az út szélén csillogó szemekkel nézelődő és álmodozó fiatal srácokat? Ugye, hogy nem!

Persze, egy kicsit hallasd a spéci verda hangját, mert az is kínos, ha a Corvette-el alapgázon gurulsz ki a parkolóból, de előtte nem árt tudni, hogy milyen viselkedésre számtíhatsz a kocsidtól egy nagyobb gázadásra. Ennyi az egész, és mindenki boldogan megy haza, hogy aztán sokáig lelkesen beszéljen arról a szombat délutánról, amikor élőben meg lehetett csodálni azt a Mustang GT350-et és azt a szép Corvette-et.

http://speedzone.blogstar.hu/./pages/speedzone/contents/blog/30713/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?