Bakonyi betyár, kétszáz lóval

Speedzone
Az úgy volt, hogy az elhagyatott szovjet-magyar kommunikációs állomást mindenképpen meg akartam látogatni még legalább egyszer. És természetesen elvinni szerkesztőnket Bancét is, mert egyrészt szereti a kalandokat, másrészt egy tök érdekes epizód lehetne a Speedzone-ban.
Hogy fájjon is egy kicsit (mert ha nincs kihívás, akkor nincs sikerérzet), azt találtuk ki, hogy a bakonyi túrát nem csak úgy letudjuk, hanem megjárjuk rendesen, méghozzá egy alapvetően arra tökéletesen alkalmas géppel: egy Ford Ranger pickuppal.
Hiszen a neve eleve Ranger, a rangerek pedig alapvetően az erdőt járják és vigyázzák, plusz ez egy minden földi jóval felszerelt Wildtrak-változat volt (igen, c-nélkül, de a wildtrack szót leginkább talán vadcsapásnak fordíthatnánk). Eleve elképesztő a tény, hogy 2017-re az alapvetően munkára kitalált kisteherautók tökéletesen hozzák egy páréves prémium-személyautó felszereltségét, kényelemben sem járnak messze, de a strapabíró merev hátsó híd és a laprugóköteg (kell ez, ha az ember meg akarja durrantani a platót rendesen) azért éreztetik hatásukat, üresen a pickupok hátulja pattog. A menetteljesítmények aztán megint csak személyautósak, pláne, hogy a mi autónk egy 200 lóerős, soros öthengeres turbódízellel szerelt kivitel volt. Nem is volt problémája a 130-as utazóval, sem a terepen elé kerülő sáros szakaszokkal-hegyoldalakkal. Oké, ilyenkor előrelátóan (leginkább placebóként) kapcsoltuk a combos összkerékhajtást, de nagyon messze voltunk még attól, hogy zárjuk a hátsó differenciálzárat és felezőt válasszunk: a Rangerben volt kakaó, hogy mindent megoldjon, ráadásul hasmagasságán csak minimálisan rontott a villantós fellépő.
Oké, a hatsebességes automataváltót nem sikerült megkedvelnünk, véleményünk szerint okosabban is gazdálkodhatna az erővel és a 470 Newtonméteres nyomatékkal, de végül is megoldottuk az egész túrát valamivel 10 liter feletti fogyasztással, ami nem rossz kategóriája legnagyobb és legnehezebb kisteherautójától. A hosszú rugóutak és az acél kartervédő (ami sajnos egyáltalán nem törvényszerű még ebben a szegmensben sem) miatt azonban beírtunk két újabb piros pontot a Fordnak.
Ja, és a platón éjszakáztunk, emléke ma is kísért de erről leginkább a Bakony csodálatos ízeltlábú-felhozatala tehetett, melyet mágikusan vonzott a nagy, fehér dolog az erdő közepén. Azóta is hangról megvan a rózsabogár és a poloska hangja közötti különbség, de ettünk szárnyas hangyát (nem direkt), sok-sok kolbászos babot és tudjuk, hogy éjfél után már nem üvöltözik az aranysakál.
A többit pedig megtaláljátok a Speedzone vonatkozó epizódjában. Remek lett, szeretni fogjátok!

Címkék: ford, ranger, speedzone
http://speedzone.blogstar.hu/./pages/speedzone/contents/blog/40898/pics/lead_800x600.png
ford,ranger,speedzone
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?